A XVI–XVII.században önálló államként létező Erdélyi Fejedelemség különleges helyzete, nem csak a Habsburg- és Oszmán Birodalom között egyensúlyozni igyekvő politikájának volt köszönhető, hanem ritkaság-számba menő vallási türelmének is.
Ezekben a századokban ugyanis, amikor a keresztény Európa a vallásháborúk vérzivatarában gázolt, létezett egy „csendes kis sziget”, ahol megtűrték a különböző keresztény vallási felekezetek békés egymás mellett élését; ez a „sziget” pedig nem volt más, mint Erdély.
A különféle felekezetek elfogadása természetesen itt sem ment zökkenőmentesen és évtizedekig tartott, míg legalább a „négy bevett vallást” egyezményesen megtűrték a fejedelemségben. E négy felekezet a római katolikus, az evangélikus, a református és az unitárius volt. Ezek mellett még számos más vallási felekezet is létezett Erdélyben, azonban az ezeket vallók nem érezhették magukat minden körülmények között biztonságban. Ennek ellenére, bátran kijelenthető, hogy egy olyan korban, amikor Európa-szerte irtották egymást az emberek, csupán mert más-más keresztény vallási felekezethez tartoztak, Erdély vallási toleranciája szinte teljesen egyedülállónak mondható. Nem véletlen tehát, hogy az üldöztetések elől, számos, néha egészen kicsi vallási felekezetek megmaradt képviselői is az Erdélyi Fejedelemségbe menekültek, hogy ott végre menedékre és megnyugvásra találjanak.
Vegyük is sorra, milyen vallások képviseltették magukat a korabeli Erdélyben!
A XVI.századi reformáció Magyarországon (beleértve Erdélyt is) igen jelentős hatást fejtett ki, és ennek eredményeként Erdélyben, egy tömbben, igazából csak a székelység maradt meg római katolikus hitén. Az erdélyi vármegyék magyar lakossága (hasonlóan a XVI.század többi, magyar lakta területeinek zöméhez) a református felekezethez csatlakozott, míg a román lakosság megmaradt ortodox (azaz görög keleti) hitén. A szászok (vagyis az erdélyi németek) pedig itt is inkább az evangélikus hitre tértek át. Az ellenreformáció során, főként a fejedelemség északi peremvidékén és az „alkalmanként” Erdélyhez csatolt vármegyékben élő, ruszin lakosság csatlakozott a görög katolikus felekezethez. A XVI.században, ezeken kívül, szórványos kis közösségekben, megtelepedett Erdélyben a máshol üldözött antitrinitáriusok magyar változata: az unitáriusok, valamint az anabaptisták, sőt, rövidesen kialakult az inkább a zsidó valláshoz közelítő szombatosok felekezete is. Az említetteken kívül még további, kisebb felekezetek is kialakultak, illetve letelepedtek Erdélyben, ezek képviselőinek száma azonban egészen elenyésző volt.
Az erdélyi fejedelmek vallási hovatartozása szintén változatos képet mutatott. A keresztény vallási sokszínűség kialakulásának időszakában uralkodó János Zsigmond például, katolikus hitének elhagyása után először a lutheránus (evangélikus), majd a kálvinista (református), végül az unitárius egyház hívévé vált. Erdély egyetlen székely fejedelme, Székely Mózes (a székelyek többségével ellentétben), szintén unitárius vallású volt. A Báthori-fejedelmek (István, Zsigmond, András, Gábor) hagyományosan megmaradtak katolikus hitükön, azonban általában a többi felekezet vallásgyakorlását sem korlátozták. Bocskai, Bethlen, a Rákóczi-fejedelmek és Apafi mind-mind reformátusok voltak, azonban egyikük sem erőltette saját vallását az egész országra.
Noha az Erdélyi Fejedelemség két évszázadig sem állt fent, önálló államisága éppen a legszörnyűbb vallásháborús időszakra esett, így a legkülönfélébb üldözött felekezetek tagjai is találhattak egy olyan országot, ahol szabadon (vagy szabadabban) gyakorolhatták vallásukat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése