Várad, vagy ahogyan ma nevezik: Nagyvárad (Oradea), történelmünk egyik legjelentősebb, sokat megélt városa. Ha nagyon pontosak akarunk lenni, meg kell jegyeznünk, hogy Nagyvárad lényegében még nem is Erdélyben, hanem az Erdélytől nyugatra fekvő, úgynevezett Partiumban helyezkedik el, a Sebes-Körös két partján.
Mint ahogy arra Nagyvárad állandó jelzője is utal, a várost I.(Szent) László alapította. Erre az után került sor, hogy a kunok feldúlták a bihari püspökség központját, Bihart, és így a püspökség új székhelyét Váradon, a korábbi központtól kicsit délkeletebbre építették ki. A váradi püspökség első püspöke Könyves Kálmán, a későbbi magyar király lett. Magát Szent Lászlót is a váradi székesegyházban helyezték örök nyugalomra; és Várad neve ezután örökre összefonódott második szent királyunk nevével. A későbbi évszázadokból számos legenda maradt fent az alapító királyról, a temetése, sírja és ereklyéi körül, sőt, volt, hogy a város végveszélyét látva, állítólag, életre kelt Szent László bronzszobra, más esetben a szelleme, és a magyarok segítségére sietett. I.László szentté avatása (1192) után a város zarándokhellyé vált.
A Király-hágó felé vezető útvonalon kialakult város a XII.században már fontos központ volt, innen származik történelmünk egyik legnagyobb nyelvi- és jogi emléke is, a Váradi Regestrum. A tatárjárás idején sajnos Várad is elpusztult, székesegyházával és várával együtt.
A város két évtizeddel később indult ismét fejlődésnek, és V.István ifjabb király támogatásának köszönhetően gazdaságilag is megerősödött. A XIV. és XV.század folyamán nagyszabású építkezések folytak a városban, ekkor állították fel a szobrász Kolozsvári-testvérek több alkotását is. Várad eközben szellemi központtá is vált, többek közt itt volt kanonok Janus Pannonius, és itt volt püspök Mátyás király nevelője, Vitéz János is.
Az első török támadás 1474-ben érte a várost, egy váratlan török portya során, ami nagy kárt tett a városban, azonban a várat nem tudták elfoglalni a betolakodók.
A mohácsi vész után fekvése, és püspöke, Martinuzzi György miatt, egyaránt fontos szerepet játszott Várad. 1538-ban pedig itt kötött békét a két magyar király, I.(Szapolyai) János és I.(Habsburg) Ferdinánd. Az ország három részre szakadásának tartóssá válása után Várad az Erdélyi Fejedelemség egyik legfontosabb városa lett. Váradot tartották „Erdély kapujának”; a XVI.század folyamán megerősített, ötágú csillag alakú, újolasz bástyás vára pedig a fejedelemség legerősebb erődítménye volt, így a várkapitányi tisztséget betöltő személy rendszerint az Erdélyi Fejedelemség egyik legfontosabb tisztségviselőjének számított. 1598-ban a törökök megkísérelték elfoglalni a várost, azonban Nyáry Pál és katonái hősies helytállásának köszönhetően a török ostrom kudarcba fulladt.
Az 1600-as években számos történelmi esemény színhelye volt Várad, kulcsfontosságú szerepét mindvégig megőrizte. II.Rákóczi György bukása után, mikor a felbőszített török hadak romba döntötték Erdélyt, Várad sem tudott már tovább ellenállni az oszmán támadásoknak és 1660-ban a törökök bevették, majd létrehozták a Magyar Királyság romjain megalakított negyedik vilajetet (török közigazgatási egység), melynek Várad lett a központja. Az ostrom során és után, elpusztult a középkori emlékek nagy része, így bár Váradnak „csak” három évtizednyi török megszállást kellett eltűrnie, azonban az okozott kár mégis helyrehozhatatlan volt. A keresztényeknek a török uralom alóli felszabadító háborúk „félidejénél”, 1692-ben sikerült visszafoglalniuk „Szent László városát”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése