Kedves Látogató!

Ezt az oldalt a magyar történelem és a térképészet összekapcsolásával, ismeretterjesztés céljából hoztam létre. Úgy gondolom, hogy a történelmi események, személyek, nemzetünk természeti- és kulturális értékei mind-mind kisebb-nagyobb (és több-kevesebb) földrajzi helyekhez kapcsolódnak. Bár ezeket az eseményeket és embereket többnyire lehetséges földrajzi környezetüktől elválasztva is tárgyalni, véleményem szerint nem érdemes. Hiszen éppen ezek az események, személyek és nevezetességek által lesz színes, telik meg tartalommal a földrajzi tér, ahogy fordítva is igaz: a helyek egyedi jellemzői, a földrajzi környezet is mindig hozzáad valamit a nevezetes (szellemi és fizikai) emlékekhez. Nem kartográfia-történeti oldalt szeretnék szerkeszteni, csupán egy olyan történelmi oldalt, mely elsősorban térképek alapján, vagy legalább hozzájuk kapcsolódva, a földrajzi környezetre és a topográfiára hangsúlyt helyezve tárgyalja a magyar történelem néhány eseményét, mozzanatát. Ezt egy-egy rendszeres, hosszabb-rövidebb bejegyzés formájában képzelem el, melyek révén az olvasó alaposabban megismerheti hazánkat, a Kárpát-medence történelmét és földrajzát.

2010. október 25., hétfő

Az 1956-os forradalom és szabadságharc

Október 23.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 54.évfordulóján, a forradalom első napjáról, október 23-áról emlékezünk meg cikkünkben. Október 23. eseményeit, helyszíneit idézzük föl; azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy ha itt most nem is részletezzük az okokat és előzményeket, e napnak a történései csupán kiragadott pillanatok egy hosszú, komplex, folyamatból, esemény-sorozatból. E rövid cikk a forradalom helyszíneit helyezi középpontjába, ám ez senkit se ringasson abba a tévhitbe, hogy ’56 eseményei egymástól független, előzmények és következmények nélküli akciók lettek volna.
Az október 23-i események egy tüntetéssel kezdődtek, amit a műegyetemisták MEFESZ-szervezete (Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége) hirdetett meg egy nappal korábban. A tüntetés célja az egyetemisták által megfogalmazott reformok követelése, valamint a lengyel szabadságmozgalommal való szolidaritás kifejezése volt (ezért vonultak a lengyel származású Bem tábornok szobrához). Maga a politikai vezetés a nap folyamán többször módosította álláspontját azzal kapcsolatban, hogy a tüntetést engedélyezik-e vagy sem, ám végül amellett döntöttek, hogy megengedik a tüntetés megtartását.
A Duna pesti oldalán lévő Petőfi-szobornál, valamint a budai oldalon lévő Műegyetemnél, 15 órakor kezdődő demonstrációhoz egyre több járókelő csatlakozott, így mire a menet a Bem-szoborhoz érkezett, már hatalmas tömeg gyűlt össze. A Bem-szobornál a tüntetők kivágták a nemzetiszínű zászlókból a Rákosi-rendszert jelképező címereket, miáltal megszületett az ’56-os forradalom jelképe: a lyukas lobogó. Érdekesség, hogy a híres felvételnek, amin látható, amint kivágják a Rákosi-címert a zászlóból, csak az a része eredeti, amin már a lyukas lobogó látható. A címer kivágásának folyamatáról nem készült (vagy nem maradt fenn) felvétel, ezért azt utólag rakták hozzá, egy film forgatásán.
Az esti órákban már egy 200 ezresre duzzadt tömeg vonult a Parlament elé, ahol a tüntetők Nagy Imre miniszterelnöki kinevezését, a rákosista vezetők leváltását, a nemzeti egység megteremtését és a szovjet csapatok kivonását követelték. Nagy Imre – társai unszolására – végül hajlandó volt a Parlament erkélyéről, a Kossuth téren összegyűlt tömegnek egy rövid beszédet tartani, ami sokakban csalódást keltett. Arról nem is beszélve, hogy azonnal elkezdték kifütyülni, miután beszédét „Elvtársak!” megszólítással kezdte. Nyugtató hangvételű beszéde után a tömeg elégedetlenül, de oszladozni kezdett.
Közben a tüntetők egy csoportja a Városligethez vonult, ahol ledöntötték a Dózsa György úti, hatalmas, bronz Sztálin-szobrot, melyet később fel is daraboltak. A szobor ma még meglévő darabkái (Sztálin füle, szeme, keze…) magánszemélyek, illetve a Nemzeti Múzeum tulajdonában őrzik az akkori események emlékét. Az emlékmű környékét pedig – mivel a kő talapzaton Sztálin szobrának csak a csizmái maradtak – a néphumor szellemesen „Csizma térnek” nevezte el…
A szobor ledöntésével nagyjából egy időben, más tüntetők a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületéhez vonultak, ahol megpróbálták elérni a diákság követeléseinek rádióban való beolvasását, amit azonban az intézmény vezetői megtagadtak. Este 20 órakor Gerő Ernő pártfőtitkár, rádióbeszédében „sovinisztának”, „nacionalistának”, „ellenforradalminak” és „antiszemitának” nevezte a tüntetést és elzárkózott bármiféle demokratikus követelés teljesítésétől, valamint kemény fellépést követelt a felvonulókkal szemben. Ez persze csak olaj volt a tűzre. Amikor pedig a rádió épületének ÁVH-s őrei a tömegbe lőttek, és nemsokára a tüntetők is fegyverekhez jutottak (a kivezényelt katonáktól kapták, valamint raktárakból szerezték), akkor tűzharc vette kezdetét. A Magyar Rádió székházát hajnalra sikerült elfoglalni, mire a vezetés a Parlament épületébe helyezte át a rádióadásokat. Az éjjel folyamán Gerő az országban állomásozó szovjet csapatokat beavatkozásra kérte fel. A Budapestre érkező szovjet páncélosokat azonban fegyveres ellenállás fogadta. Munkások, egyetemisták, tizenéves gyerekek… És kezdetét vette a szabadságharc...

1 megjegyzés:

  1. gazi csemege, Barcs igazi története. Megírása előtt 120 közvetlen átélővel készítettem riportot !!!
    Hallgatható:
    https://www.youtube.com/watch?v=oq0iFrxV7Sw
    https://www.youtube.com/watch?v=oq0iFrxV7Sw
    Orbán Júlia drámapedagógus előadásában a 44. perctől !
    https://www.youtube.com/watch?v=PLnkd_LQq4Q
    OLVASHATÓ:
    http://mek.oszk.hu/05600/05611

    VálaszTörlés