Új körutazásunkon ezúttal a Kárpát-medence leghíresebb gyógyfürdőit látogatjuk végig, megismerve legfőbb jellemzőiket, történetüket és érdekességeiket.
Gyógyfürdőnek azokat a természetes gyógyvizek köré települt intézményeket nevezzük, melyek akár gyógyvíz, akár egyéb forrástermék (pl.: gyógyiszap) felhasználásával nyújtanak gyógyító vagy egészségmegőrző ellátást. Hazánk – akár „tágabb értelemben” is – szerencsére rendkívül bőségesen van megáldva kiváló minőségű vizekkel, így gyógyvizekkel is.
Induljunk ezúttal a Dunántúl legdélebbi, méltán neves fürdőjétől, Harkányból. Baranya megyében, a Villányi-hegység délnyugati lábánál, Siklóstól pár kilométerrel nyugatra fekszik a ma már városi címet viselő Harkány. Termálvizének jótékony hatására a hagyomány szerint akkor derült fény, amikor 1823-ban, a környékbéli mocsarak lecsapolásán dolgozó egyik jobbágynak, Pogány Jánosnak, a mocsár felbuzgó meleg vizétől meggyógyult az addig kínzóan fájó lába. Csodálatos gyógyulásának hamar híre ment és a következő évben már el is kezdték a fürdő építését. 1866-67-ben Zsigmondy Vilmos bányamérnök fúrta az első artézi kutakat, rögzítve a források helyét, és így neki köszönhetően tör felszínre azóta is az átlagosan 62 °C-os kénes gyógyvíz. A harkányi gyógyvíz elsősorban mozgásszervi-ízületi bántalmak és nőgyógyászati betegségek kezelésére alkalmas, de számos más területen is áldásos a hatása. Állítólag csupán három olyan hely van a világon, ahol fürdőkúra által kezelhető a pikkelysömör nevű bőrbetegség, és ezen helyek egyike Harkány. Így tett szert világhírnévre a 200 éve még jelentéktelen, sáros, pici falu.
A következő sikertörténet Zalakaros. Utóbbi 50 éve legalábbis mindenesetre igazi sikertörténet. Nem mindig volt ez így. Az Árpád-kori kis település igen sokat szenvedett a történelem folyamán, különösen a török-kor viselte meg, ami alatt gyakorlatilag teljesen kipusztult. Az újratelepült, tengődő apró falu életében akkor következett be drasztikus fordulat, amikor 1962-ben, kőolaj után kutatva, több mint 90 °C-os, ásványi anyagokban gazdag termálvizet találtak. Rövidesen felépült és megnyitott a gyógyfürdő, ami rövid időn belül olyan népszerű lett, belföldön és külföldön egyaránt, hogy fennállása óta több mint 23 millióan látogatták meg. (A visszatérő vendégeket nyilván új vendégként számolják, ám ez így is óriási idegenforgalmat jelent.) A fürdőt, látogatottságának további növelése érdekében, folyamatosan fejlesztették és fejlesztik; újabb fedett és szabadtéri medencéket, gyógy-centrumot, élményfürdőt építettek. Az egyre növekvő népszerűség, fellendülés, meggazdagodás és az ezekkel járó átalakítások, fejlesztések által a régi falu eltűnt, és egy infrastrukturálisan fejlett, modern üdülőtelepülés jött létre, mely 1997-ben a városi címet is elnyerte. Zalakaros szíve, életének megváltoztatója és az odalátogatók legfőbb célpontja természetesen a gyógy-, élmény- és wellness-központként is funkcionáló fürdő; azonban híres egyedi hangulatáról, természeti értékeiről, parkjáról, báljairól, szőlőjéről és boráról, vendéglátóiparáról és a 2002-ben elnyert, „Magyarország legvirágosabb városa” címéről is.
A fürdőtörténetekben fellelhető hasonlóságok és azonosságok ismételgetésének elkerülése végett ezúttal csak a Dél-Dunántúl talán két leghíresebb gyógyfürdőjét ismertettem (Hévízet és Kehidakustányt én inkább Észak-Dunántúlhoz soroltam), azonban illendő megemlítenünk, hogy a Dél-Dunántúlon még számos neves gyógyfürdő található. Ezek a következő településeken lelhetők fel: Alsólendva (Lendava, ma Szlovénia) és Alsómarác (Moravske Toplice, ma Szlovénia), Barcs, Csokonyavisonta, Gunarasfürdő (Dombóvár), Igal, Lenti és Szigetvár. És azt se feledjük, hogy a Balaton déli partja is a Dél-Dunántúlnak „jutott”, és ha az nem is gyógyfürdő, mindenesetre elmondható, hogy a Dunántúl déli felét a Jóisten bőségesen megáldotta népszerű fürdőzőhelyekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése