Kedves Látogató!

Ezt az oldalt a magyar történelem és a térképészet összekapcsolásával, ismeretterjesztés céljából hoztam létre. Úgy gondolom, hogy a történelmi események, személyek, nemzetünk természeti- és kulturális értékei mind-mind kisebb-nagyobb (és több-kevesebb) földrajzi helyekhez kapcsolódnak. Bár ezeket az eseményeket és embereket többnyire lehetséges földrajzi környezetüktől elválasztva is tárgyalni, véleményem szerint nem érdemes. Hiszen éppen ezek az események, személyek és nevezetességek által lesz színes, telik meg tartalommal a földrajzi tér, ahogy fordítva is igaz: a helyek egyedi jellemzői, a földrajzi környezet is mindig hozzáad valamit a nevezetes (szellemi és fizikai) emlékekhez. Nem kartográfia-történeti oldalt szeretnék szerkeszteni, csupán egy olyan történelmi oldalt, mely elsősorban térképek alapján, vagy legalább hozzájuk kapcsolódva, a földrajzi környezetre és a topográfiára hangsúlyt helyezve tárgyalja a magyar történelem néhány eseményét, mozzanatát. Ezt egy-egy rendszeres, hosszabb-rövidebb bejegyzés formájában képzelem el, melyek révén az olvasó alaposabban megismerheti hazánkat, a Kárpát-medence történelmét és földrajzát.

2010. szeptember 26., vasárnap

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc

Kazinczy Lajos, a 14. aradi vértanú

Kazinczy Ferenc, történelmünk nagy alakja; a magyar nyelvújító, író-költő-műfordító és irodalomszervező; nevével gyakran találkozhatunk az irodalom- és történelem könyvekben egyaránt. Neve mellett, dicsősége árnyékában azonban gyakran megfeledkezünk egy másik Kazinczyról, aki szintén megérdemli, hogy méltóan emlékezzünk rá.
Kazinczy Lajos 1820. október 20-án született, a híres Kazinczy Ferenc nyolcadik, legkisebb gyermekeként. A művelt apa még rossz anyagi körülmények között is, mindig gondoskodott gyermekei tanításáról vagy taníttatásáról. Így volt ez Lajossal is.
Mikor Lajos 11 éves volt, meghalt édesapja, és a család anyagi helyzete még tovább romlott. Az ifjú taníttatásáról ezután a Magyar Tudományos Akadémia első elnöke, gróf Teleki József gondoskodott. Pár év múlva az ifjú a tullni kadétiskolában folytatta tanulmányait.
1839-től a 9.huszárezredben szolgált, nyolc év múlva azonban anyagi gondok miatt, főhadnagyi rangban kilépett a hadseregből.
Az 1848-as forradalom kitörése után nyomban jelentkezett a szerveződő honvédségbe. 1848 nyarát, önkéntesként, a Délvidéken harcolta végig; majd részt vett a pákozdi és a schwechati csatában is. Ezután – már őrnagyként – aktívan közreműködött az első honvéd utászzászlóalj megszervezésében, valamint a győri és budai erődítések építésében.
1849 elejétől alezredesi rangban a tartalék hadtestben dandár-, majd a főseregben hadosztályparancsnok. Harcolt a szolnoki és ceglédi ütközetekben. A tavaszi hadjáratot Klapka György hadtestének dandárparancsnokaként küzdötte végig, a nagysallói ütközetben való helytállásáért pedig a Magyar Katonai Érdemrend III.osztályát, majd hadosztályparancsnoki beosztását kapta.
1849 júniusától, már ezredesként, az Ung, Ugocsa, Bereg és Máramaros vármegyékben működő, önálló tartalék-hadosztály szervezője és parancsnoka volt. Csapataival augusztus 6-án indult Bem megsegítésére; útközben egyesült a székelyföldi és kolozsvári hadosztályok maradványaival. A világosi fegyverletételről értesülve, augusztus 24-én, Zsibónál, az oroszok előtt letette a fegyvert.
Mint önálló seregtest vezetőjét – a mellette szóló érvek (például, hogy előnyös harcászati helyzetben tette le a fegyvert) ellenére – halálra ítélték, és pár nappal 29. életéve betöltése után, október 25-én, az aradi vár sáncárkában főbe lőtték.
Haynau állítólag valamiféle személyes bosszúvágytól vezérelve, szándékosan a többi aradi kivégzettétől későbbre tette kivégzésének dátumát, hogy így az utókor ne emlegethesse az ő nevét együtt a többi aradi vértanúéval, és így talán feledésre ítélhesse Kazinczy Lajost. Haynau célját sajnos részben elérte, azonban manapság számos kísérlet történik – ezt a megemlékezést is ezért szenteltem neki –, hogy törlesszük tartozásunkat Kazinczy Lajos felé. Mivel kivégzéséről nem maradt fenn szemtanúi beszámoló, és így annak pontos helye sem ismert, ezért földi maradványai máig sem kerültek elő, és már valószínűleg nem is fognak. Tisztességes eltemetésével így a nemzet örökre adósa marad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése