Kedves Látogató!

Ezt az oldalt a magyar történelem és a térképészet összekapcsolásával, ismeretterjesztés céljából hoztam létre. Úgy gondolom, hogy a történelmi események, személyek, nemzetünk természeti- és kulturális értékei mind-mind kisebb-nagyobb (és több-kevesebb) földrajzi helyekhez kapcsolódnak. Bár ezeket az eseményeket és embereket többnyire lehetséges földrajzi környezetüktől elválasztva is tárgyalni, véleményem szerint nem érdemes. Hiszen éppen ezek az események, személyek és nevezetességek által lesz színes, telik meg tartalommal a földrajzi tér, ahogy fordítva is igaz: a helyek egyedi jellemzői, a földrajzi környezet is mindig hozzáad valamit a nevezetes (szellemi és fizikai) emlékekhez. Nem kartográfia-történeti oldalt szeretnék szerkeszteni, csupán egy olyan történelmi oldalt, mely elsősorban térképek alapján, vagy legalább hozzájuk kapcsolódva, a földrajzi környezetre és a topográfiára hangsúlyt helyezve tárgyalja a magyar történelem néhány eseményét, mozzanatát. Ezt egy-egy rendszeres, hosszabb-rövidebb bejegyzés formájában képzelem el, melyek révén az olvasó alaposabban megismerheti hazánkat, a Kárpát-medence történelmét és földrajzát.

2012. július 7., szombat

A magyarság néprajzi térképe

Galga mente 


 A Galga nevezetű 58 km hosszú kis folyó a Cserhátban, Becske falutól északnyugatra ered. A Cserhátból kiindulva végigfolyik a Gödöllői-dombság lábainál, majd az Alföld síkvidékét elérve a Jászság nyugati szélén a Zagyvába torkollik. A Galga vidéke nagyrészt Pest megye területén, kisebb részt Nógrád megyében területén terül el, a torkolat viszont már a Jászsághoz tartozik. A Galga környéke tehát földrajzilag az Északi-középhegység és az Alföld átmeneti sávjában található, azonban túlnyomó része inkább előbbi tájegységhez sorolható. 
 Galga mentének – mint néprajzi tájnak – viszont inkább csak a Pest megyei részt szokás tekinteni. 
 A középkori Magyarországon e vidéket fontos kereskedelmi útvonalak érintették. A török-korban viszont az itteniek szerencsétlenségére a Galga környékét földrajzi fekvése miatt mindkét hadviselő fél stratégiai területként kezelte, s folyamatos harcok dúltak birtoklásáért, aminek következtében a középkori települések szinte teljesen megsemmisültek és kihaltak. 
 A sajátos néprajzi kistájnak tekinthető Galga mente történetének kezdete éppen ezért a XVII. század legvégére és a XVIII. század elejére tehető. Ekkoriban, a török-kor utáni újratelepítések időszakában alakult ki ugyanis az a fajta sokszínű népi kultúra, ami e vidéknek jellegzetessége. Ebben az időszakban kezdték el a védettebb nógrádi és hevesi vidékekre menekült túlélő lakosság leszármazottai, valamint a Felvidékről leköltöző magyarok és szlovákok újranépesíteni a Galga környékét. A többnyire római katolikus, kisebb részt evangélikus magyarok és az evangélikus szlovákok mellett néhány településre evangélikus németek is költöztek. 
 Az Alföld és az Északi-középhegység találkozása a népi építészetben is éreztette hatását, ugyanis e kettősségnek köszönhetően egyfajta átmeneti házépítészeti stílus alakult ki. A Galga menti lakóházak jellegzetes díszei voltak a nyeregtetőket lezáró deszkaoromzatok, főként a XIX. század közepétől a XX. század közepéig. A sajátos kultúra ellenére természetesen nem jött létre élesen körülhatárolható és környezetétől elütő Galga menti házépítészet, hanem bizonyos fokig a kétfajta nagytáji környezet eredményeképp mindig maradt egyfajta kis kettősség is: a Felső-Galga mente falvai inkább palócos külsőt és alaprajzi tagolódást, míg az Alsó-Galga mente települései általában alföldi jellegű házépítészeti szokásokat mutattak. 
 A lakosság a XIX. század közepéig többnyire nagycsaládi szervezetben élt, mely nagycsaládok több generációt és időnként akár 20 főt is számlálhattak.
 A lakószobák utca felőli (belső) falán (és előtte) sorakoztak általában a szentképek, a kereszt, a biblia és a sarokpad, esetleg az ágyak is, míg a szoba túlsó felében a kemence, valamint ládák és szekrények voltak. 
Az Alsó-Galga mente falvaiban a magyar lakosság jelentős kertkultúrát is kialakított. 
A Galga völgyének népviseletéről elmondható, hogy az egyes nemzetiségek közt kisebb eltérések megfigyelhetőek voltak, azonban jóval több volt köztük a hasonlóság, mint a Galga mentének a szomszédos kistájakkal. Jellemző volt e vidék öltözködésére a fekete szín használata. A menyecskék általában addig, míg nem volt saját családjuk, világosabb színű ruhákban jártak, mikor pedig már családjuk volt, akkor sötétebb öltözetet viseltek. A ruházat jellemzően kifejezte a családi állapotot és a család „kiterjedtségét”: a család bővülésével általában a női öltözet legtöbb darabja fokozatosan feketére (vagy más sötét színre) váltott. A gyász színe ugyancsak a fekete, de az asszonynép gyakran azzal is kifejezte közeli hozzátartozójának elvesztése miatti gyászát, hogy az illető halála után már nem vettek fel cifra ruhát. A fekete szín azonban sokszor az ünnep jelentőségét is hangsúlyozta, hiszen sokhelyütt teljesen feketét hordtak a nagy ünnepek (húsvét, karácsony, pünkösd, stb.) alkalmából is. 
 A Galga mente néhány néprajzilag jelentősebb települése: Aszód, Bag, Galgahévíz, Tura, Iklad, Domony, Galgamácsa, Püspökhatvan… A Galga mente földrajzi és oktatási-kulturális központjának Aszód tekinthető. 
 Napjainkra a Galga völgyének néprajzi értékei is többnyire történelemmé váltak. Megváltoztak az etnikai viszonyok is, hiszen a szlovákok és németek egy része beolvadt a magyarságba (bár sokan még ma is őrzik szlovák vagy német identitásukat), helyettük viszont sok településen elszaporodtak a cigányok. A szocialista, majd a mai „modern” világszemlélet következtében – ahogy szinte mindenütt – a Galga mentén is lassan eltűntek a régi hagyományok, népi sajátosságok. Emléküket csupán néhány idős ember, pár tájház, múzeumok és az efféle leírások őrzik.
A Galga mente a III.katonai felmérés térképén

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése